< 2018 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Probléma esetén

Bármilyen helyi környezeti vagy természetvédelmi problémával keresse az Egyesület vezetőségét, vagy írjon nekünk: info@nate.hu

Adószám

18704211-1-13

Hírlevél

Peregovits László

Szinglik a hegyen

Még a természetkedvelők nagy része is a szöcskéket, a sáskákat és a tücsköket egymás szinonimájaként kezeli, kisebb dicsőségére biológia oktatásunknak. Mindegyikük az egyenesszárnyúak rendjébe tartozik, de azon belül három erősen elkülönülő csoportot alkotnak, mind testfelépítésük, hangképző szerveik és életmódjuk alapján. A sáskákat és a szöcskéket a laikusoknak is igazán egyszerű elkülöníteni egymástól első pillantásra is, a csáp hossza alapján. A sáskák csáphossza sosem haladja meg a testhosszuk felét, szemben a szöcskékkel, akiknek legalább a testhossz felénél vagy annál hosszabb a csápjuk. A tücskök csoportjának leválasztása első pillantásra nem ilyen egyszerű, főleg a trópusokon. A Kárpát-medence területén azonban ez sem bonyolult, hiszen jellegzetes hengeres, fekete, illetve a házi tücsök esetében sárgásbarna testük, a kb. a testhosszal azonos csáphossz, s a hátukra laposan boruló sárgás szárnyaik őket is könnyen elkülöníthetővé teszi a többi egyenesszárnyútól. S ha már a rendszertan vizein evezünk, akkor érdemes szót ejteni az imádkozó sáskákról is, akiket szintén az egyenesszárnyúak közé szoktak sorolni, holott még csak nem is rokonaik, hiszen egy teljesen másik rovarcsoport, a fogólábúak rendjének egyetlen hazai képviselői.

A sáskák kizárólag növényekkel táplálkoznak – ezen belül is a fűféléket kedvelik leginkább. Ezt ugye mindenki kívülről fújja, hiszen az emberek és sáskák közötti „történelmi konfliktusnak” is ez az oka, mert a „modern” embernek is alapvető táplálékát is a fűfélék, mint pl. a gabonafélék adják. Az persze igaz, hogy ezt a sáskák – tömeges túlszaporodásuk idején – ritka nagy hatékonysággal művelik. Nem véletlenül mondjuk, hogy sáskahad lepte el a konyhát, egy-egy csapat nagy zabálása után látván a készletek megcsappanását. S noha a rovarok, s köztük az egyenesszárnyúak is gyakorta kerülnek csemegeként a trópusokon a terített asztalokra (nem mellesleg sok helyen az étrendben ők alkotják a legfőbb állati fehérjeforrást), az emberiség sok nagyságrenddel kevesebb rovart fogyaszt, mint amennyi haszonnövényt felfalnak a rovarok. A szöcskefajok zöme ugyan ragadozó, de akadnak köztük növényevők, s néhányuk pedig vegyes táplálkozású. Ez utóbbi jellemző a hazai tücskökre is.

E nyúlfarknyi, akarom mondani tojócsőnyi bevezető után egy olyan fajt mutatok be röviden, mely a méltán szerepelhetne Nagykovácsi virtuális természetrajzi dicsőség tábláján.

Ez a faj pedig nem más, mint hazánk és Európa egyik ritka, erősen veszélyeztetett és egyben legnagyobb rovarfaja a fűrészlábú szöcske. E faj nemcsak nálunk, hanem már több európai országban is a kipusztulás szélére sodródott. Ha eltűnik egy újabb különleges életmódú, szaporodású rovarral lenne szegényebb faunánk.

A fűrészlábú szöcskét nem lehet mással összekeverni. Karcsú testének a hossza a tojócsővel együtt a 10–14 centimétert is meghaladja.

A fűrészlábú szöcskét nem lehet mással összekeverni. Karcsú testének a hossza a tojócsővel együtt a 10–14 centimétert is meghaladja.

Európában öt Saga faj él, de ezek közül Magyarországon csak a fűrészlábú szöcske (Saga pedo) fordul elő. Ez a legnagyobb elterjedési területű Saga faj, mely Portugáliától Belső-Ázsiáig fordul elő foltszerűen. Európában elterjedésének északi határa Csehországban és a Felvidéken húzódik. Áreájának legdélebbi lelőhelyei pedig Szicíliában és Kazahsztán déli részén találhatók. Ismert hazai lelőhelyei: Aggteleki karszt, Zempléni-hegység, Bükk, Mátra, Cserhát, Naszály, Börzsöny, Visegrádi-hegység, Pilis, Budai-hegység, Vértes, Velencei-hegység, Bakony, Keszthelyi-hegység, Mecsek, Villányi-hegység és nagy meglepetésre megtalálták Bugacon is. Noha a fenti felsorolás alapján is látható, hogy számos helyen előfordul(t), azonban mindenütt nagyon ritka és sajnos több régebben ismert lelőhelyéről már ki is pusztult.

A fűrészlábú szöcskéhez hasonló faj nincs a hazai faunában. Karcsú testének a hossza a tojócsővel együtt a 10–14 centimétert is meghaladja. Testükhöz képest nagy fejük van. Rágóik nagyok, erősek. Homlokuk sima, rendszerint két barna homlokponttal. A csápok hossza meghaladja a test háromnegyed részét is. Az elülső két pár lábon erős, fűrészszerű tüskesor húzódik. A harmadik pár lábuk hosszabb, vékonyabb, a többi szöcskefajéhoz képest szinte „erőtlen”. Színezetük a környezethez idomuló zöld, esetleg zöldes barna. Hatalmas termete ellenére nehezen észrevehető faj, ha nem mozdul, szinte mindig észrevétlen marad. Zavarás hatására megmerevedhet, s egy időre kataleptikus állapotba is kerülhet.

A fűrészlábú szöcskét hatalmas rágói és első két pár lábainak tüskesora teszi hatékony ragadozóvá.

A fűrészlábú szöcskét hatalmas rágói és első két pár lábainak tüskesora teszi hatékony ragadozóvá.

Közismert az egyenesszárnyú fajok hangadó képessége. A tojócsöves fajok esetében a jellegzetes hangot a szárnyak összedörzsölésével keltik, hallószervük pedig az első láb combján lévő úgynevezett timpanális szerv. A hangadás nemcsak a fajtársak fellelését segíti, hanem információt ad azok térbeli elhelyezkedéséről és kondíciójáról is (rivalizálás). Persze a parazitáik és a ragadozóik sem restek ezt az információt felhasználni. Most bemutatott fajunk esetében ennek persze nincs jelentősége, hiszen a hangképzésre szolgáló szárnyak hiányoznak.

Az egyenesszárnyú fajok lárvái szárnyatlanok (pontosabban csak szárnykezdeményeik vannak), s csak amikor a fejlődésük során elérik az ivarérett kort, akkor fejlődik ki a szárnyuk. A fűrészlábú szöcske azonban teljes élete során szárnyatlan marad, szemben afrikai rokonaival.

A fűrészlábú szöcskének nincsenek hímjeik, csak nőstény egyedei ismertek, szemben közeli rokonaival. Szaporodási rendszerük nem ivaros, hanem szűznemzés. Ez azt jelenti, hogy a nőstény által lerakott, de meg nem termékenyített peték is teljes értékű fejlődésre képesek.

Tojócsövük hosszú, enyhén felfelé ívelő, hasonlóan több szöcskefajéhoz. A nőstények a talajba 3–6 cm mélyre tojják a petéiket augusztus-szeptember hónapban. Egy-egy alkalommal ugyan csak néhány tojást tojnak, de a teljes tojásszám akár héttucatnyi is lehet. A tojások lerakása után a nőstény legyengül, majd elpusztul. A petékből természetes körülmények között általában 2–3 év vagy ennél hosszabb nyugalmi állapot múlva kelnek ki a lárvák, ezzel is biztosítva egy-egy évben kedvezőtlen körülmények átvészelését. Sőt még azt is megfigyelték, hogy az elhullott állatban maradt érett petékből is életképes lárvák kelhetnek ki.

A május–júniusban kikelő lárvák hat lárvastádium után vedlenek ivarérett rovarrá, imágóvá, ha megérik. Ugyanis mint sok rovarra, rájuk is jellemző a kannibalizmus, főleg fiatalabb lárvakorban. Kísérletek bizonyítják, hogy még bőséges táplálás esetén is a ketrecbe összezárt több kis lárvából a teljesen kifejlett kort rendszerint csak egyetlen példány éri meg.

Ragadozó, táplálékának túlnyomó többségét rovarok teszik ki. S miként a sas sem kapkod legyek után, a fűrészlábú szöcskére sem jellemző, hogy saját testméretétől lényegesen kisebb prédára támad. A lárva állapotú egyedek a puhább kültakaróval (kutikulával) rendelkező rovarokat, a kifejlett egyedek nagyrészt sáskafélékkel táplálkoznak.

A fűrészlábú szöcske menüjén zömmel sáskafajok szerepelnek.

A fűrészlábú szöcske menüjén zömmel sáskafajok szerepelnek.

Az imádkozó sáskákhoz hasonlóan az esetek nagy részében lesből kapja el zsákmányát, igaz kevésbé hatékonyan, hiszen összetett szemeikben lévő elemi optikai egységek (ommatidiumok) száma kevesebb, mint a fele az imádkozó sáskáénak (ez utóbbi kb. 8-9000). S noha, ha egyszer megragadta zsákmányát, azt ő sem ereszti, de az kétségtelen, hogy az imádkozó sáskák fogólábaihoz képest kevésbé profi apparátusról van szó az ő esetében. Gyengébb látásuk és kevésbé szofisztikált fogólábak híján más módszerhez kell folyamodnia. A táplálékát képző sáska- és szöcskefajok ugyanis nappal aktívak, a fűrészlábú szöcske viszont alkonyatkor vadászik, mikor a prédái már kevésbé aktívak. Lopakodva cserkeli be a már nyugalomban lévő áldozatát, s azt erősen tüskézett első két pár lábával ragadja meg, majd erős rágóival annak a fejét és torát harapással roncsolja, így bénítva idegrendszerét. A fűrészlábú szöcske gyakran nem a zsákmányejtés helyén táplálkozik, hanem egy nyugodt helyre hurcolja zsákmányát, ahol szokatlan testtartásban, hátsó lábairól a talaj felé függeszkedve fogyasztja el azt.

Természetes ellensége az ízeltlábúink közt nincs, rovarevő emlősök, madarak, hüllők támadása ellen tövises lábaiknak erőteljes rúgásaival, illetve erős rágóival védekezik. Igaz, ehhez csak végső esetben folyamodik, s amíg lehetséges, igyekszik támadóját riasztó pózolással – elülső tövises lábait széttárva felemeli, rágóit a lehető legnagyobbra nyitja – elriasztani.

Élőhelyei a háborítatlan száraz sztyepek, sztyeplejtők. Hazánkban a középhegységek sztyeplejtőin és sziklagyepeiben él. Itt a lágyszárú növényeken tartózkodik, s csak elvétve kapaszkodik fel bokrokra. Többnyire kis egyedszámú populációkban élnek, bár rejtőzködő életmódja miatt nagyon nehéz az egyedszám megállapítása. Civilizációs hatások gyérítik, vagy éppen teljesen lehetetlenné teszik létezését. A hozzánk közeli Hárs-hegyen és a Gellérthegyen valószínűleg már kipusztult. A Nagykovácsiban is előforduló erdőtüzek is veszélyeztetik, hiszen például a Bükkben a kisgyőri 1992-es erdőtűz után eltűnt, s azóta nem találják.

Védett, NATURA 2000-es faj, melynek fennmaradását leginkább élőhelyeinek a természetes/természetközeli állapotban való megőrzése biztosítja. (Bővebben lásd nate.hu)

Óvjuk, s becsüljük meg jó szerencsénket, ha a természetben is összeakadtunk vele!

Védjegy, élőben

A havasi cincér hazánkban védett (eszmei értéke 50000 Ft), a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a sebezhető fajok közé sorolja.

Minap Nagykovácsi szélétől csak futamodásnyira (valóban sokan szoktak erre futni nap mint nap) a Kutyahegy ösvényein kóborolva, még el nem szállított farakásra bukkantam. Rovarászhoz illően átbogarásztam a felhalmozott, változó vastagságú fákat, s mint annyiszor most is kellemes meglepetés ért, ugyanis több más faj mellett havasi cincéreket (Rosalia alpina) is sikerült megfigyelnem.

Ugye minden helyi lakosnak ismerős ez az állat, ha máshonnan nem, hát akkor a faluban több helyen is fellelhető Duna–Ipoly Nemzeti Parki tájékoztató táblákról. A hazai nemzeti parkok logói közül több ábrázol madarat, növényt, vagy utal élőhelyre, de csak a Duna–Ipoly Nemzeti Park védjegye rovar, abból is az egyik legnépesebb állatcsoportból a bogarak közül. dinpi_logo

Joggal kérdezhetik, hogy ezen az alacsony középhegységi területen miért él egy magashegységi faj. Valójában csak a magyar név adója tréfált meg minket, hiszen ez a faj Algériától a Kaukázusig terjedt el, s élőhelyei főként a Mediterráneum és Közép-Európa gyertyános-tölgyeseiben és bükköseiben vannak. Bár ki tudja, ha a klímaváltozás ilyen tempóban folytatódik, ezek az erdőtípusok hamarosan az egykori havasi területekre szorulnak vissza.

Eddig 35000 a cincérfélék családjába tartozó fajt írtak le a tudósok világszerte. Hazánkból pedig 216 fajukat ismerjük. Nagy többségük fásszárú növényekben fejlődik, de vannak fűfélék gyökereit fogyasztó fajaik is. A lárvák maguk rágta járatokban élnek. Fejlődésük lassú, hiszen a tápanyagban nem túl dús faanyagot eszik, s bizony „felkopna a rágójuk”, ha bélrendszerükben nem lennének cellulóz és lignin lebontó szimbionta baktériumok.

Földi halandó csak kivételes szerencsével találkozik a havasi cincér lárvájával. (Fotó Dr. Csóka György)

… csakúgy mint a havasi cincér bábjával. (Fotó Dr. Csóka György)

Nem kell azonban aggódni, hogy otthonainkban kárt okoznak, mert az egy évnél régebben elpusztult fát nem fogyasztják. A kifejlett bogarak, az imágók, többnyire nem táplálkoznak, hanem a lárvakori zsírtartalékokat élik fel. A fajok zömének imágói szürkületkor aktívak.

A havasi cincér rokon fajokhoz képest vékony szárnyfedőinek alapszíne hamvaskék, melyet hat, fehérrel vékonyan keretezett fekete folt díszít. Hosszú csápízeinek végein fekete szőrpamacsok erednek. A nagyobb cincérfajainkkal szemben a teste eléggé lapos, hossza 16–38 mm. A hímek tekintélyes csápjai majd kétszer olyan hosszúak mint a testhosszuk, míg a nőstényeké csak alig haladja meg azt.

Egy időben és helyen fordul elő a havasi cincérhez hasonlító egyetlen hazai cincérfajunk a gyászcincér (Morinus funereus). Tőle azonban könnyen elkülöníthető, mertez utóbbi foltjainak száma csak négy, és azok sosem olvadnak össze harántszalaggá, torukon nincs folt, valamint csápjuk sem tarka.

A nőstények tojásaikat olyan sérült ágcsonkok, törzs olyan részeit keresik, amelyek  még a friss sérülés nyomán kiserkenő nevek illatát árasztják. A tojásokat bükk, gyertyán, kőris, hárs és juhar kérge alá rakják. A kikelő lárvák 2–4 évig fogyasztják a fatestet. Bábozódás előtt a lárvák még kirágják a röpnyílást, majd ezt követően a visszahúzódnak a fatest belsejébe, ahol bábkamrát készítenek. Májusban, júniusban ott bábozódnak, s hamarosan kikelnek. Hazai cincérfajok közül ők a legkésőbben kikelők közé tartoznak, hiszen legtöbb rokonuk ekkor már régóta rajzik.

A havasi cincér középhegységeinkben még viszonylag elterjedt, de sehol sem gyakori. Ennek okát manapság mindenekelőtt abban az erdészeti gyakorlat magyarázza, mely nem vagy csak kevés idős és holtfát hagy az erdőben, veszélyeztetve ezzel számos elhalt fa anyagát lebontó szervezet életesélyeit. Nagy kiterjedésű tarvágásokat, nagyobb kiterjedésű nyílt területekkel körbevett erdőfoltokat korlátozott röpképességük miatt nem tudják benépesíteni. Az erdészeti ültetvények, ahol hiányoznak az idősebb tápnövényei szintén alkalmatlanok számára.

A 2014 decemberi fagykár komoly károkat okozott a profitorientált erdészeti gazdálkodásnak. A Pilis és a Budai-hegység erdeiben rengeteg fa károsodott, de az erdőben kinn hagyott nagymennyiségű holtfa ugyanakkor számos élőlény számára teremtett jobb életlehetőségeket, köztük leginkább a holtfán élő, úgynevezett szaproxilofág életmódú fajoknak.

A havasi cincér úgynevezett Natura 2000-es jelölő faj, azaz szerepel az Európai Unió madárvédelmi, illetve élőhelyvédelmi irányelvének mellékletében. Ez azt jelenti, hogy itt felsorolt fajok és élőhelyek közösségi jelentőségűek, ezért a tagállamoknak olyan területeket kell kijelölni, ahol ezek hosszú távú fennmaradása biztosított. A fokozottan védett területeken a gazdasági szempontokkal szemben a természeti értékek fenntartása a fő cél, azaz a természetvédelmi szempontok felül kell írják a gazdasági eredmény mindenhatóságát. A holtfában élő fajok érdekében legalább az ilyen erdőkből legkésőbb kora tavaszig ki kell(ene) szállítani a kitermelt faanyagot, hiszen mint azt külföldi vizsgálatok is igazolják a nyárig „kinn felejtett” rönkök valóságos ökológiai csapdaként működnek. A nőstények ide rakják le a tojásaikat, s kikelő lárvák aztán később kályháinkban végzik be máglyahalálukat.

Peregovits László

A Nagyszénás rejtélyes szociális parazitája

hangyaboglarka

Frissen kikelt szürkés hangyaboglárka hím

A Nagyszénás rejtélyes szociális parazitája – Ahhoz, hogy megértsük miért-e hangzatos cím, meg kell ismerkednünk egy különös életmódot folytató lepkefajjal.

Európában négy hangyaboglárka faj fordul elő, valamennyi védett. A Nagyszénáson élő szürkés hangyaboglárka természetvédelmi értéke 50000 Ft/példány.

 

 

gentiana_cruciata

Szent László-tárnics az encián-félék közé tartozik

Miként oly sok másik lepkefaj hernyói ők is csak egy adott tápnövényen kezdenek táplálkozni. Az imágók (kifejlett lepkék) tojásaikat a tápnövény virágzatába vagy a levelekre helyezik. Ez a növény esetünkben nem más mint a Szent László-tárnics (Gentiana cruciata), amely maga is védett (természetvédelmi értéke 10000 Ft/tő).

szurkes_hangyaboglarka_hernyo

A hernyók testsúlyuk zömét a fészekben érik el

w1_caterpillar_0

A hernyókat a hangyák saját ivadékaiként nevelik

A kikelő hernyók néhány hétig a növényen maradnak és a magkezdeményekkel táplálkoznak. Ezt követően a talajra ereszkednek és megvárják, amíg bizonyos kétbütykös hangyafajok dolgozói megtalálják és adoptálják őket. Az adoptáció ebben az esetben azt jelenti, hogy a hangyák a fészkükbe cipelik a hernyót, s a továbbiakban egy nagyra nőtt hangyalárvának tekintik. Valamennyi élőlény kültakarója az adott fajra jellemző kémiai összetételű. Esetünkben a hernyó bőrén lévő szénhidrátok összetétele nagyon hasonlít a hangyákéhoz – akiknek a kommunikációja főként érintés útján érzékelhető kémiai anyagokon alapszik – ezért lehet a megtévesztés sikeres.

A fészekben a hangyaboglárka hernyók hangyalárvaként viselkednek, s így a dolgozók folyamatosan etetik őket, ezért is hívják őket „kakukk életmódú” fajoknak. Ez az életmód nagyfokú specializáltságot igényel és evolúciós szempontból nagyon fejlett. A hangyaboglárkák más fajai pedig a hangyafészekben ragadozó életmódot folytatnak A táplálkozási stratégiától függetlenül minden hangyaboglárka fajra igaz, hogy a hernyók a hangyafészekben érik el testtömeg-gyarapodásuk 99%-át, itt telelnek át, itt bábozódnak be és innen kelnek ki az új imágók, tehát a lepkék egy-két éves életciklusuk döntő részét a hangyák fészkében töltik. Mivel ezek a lepkék csak a gazdahangya fészkében képesek kifejlődni, ezért életmódjukat obligát mirmekofíliának (hangyákkal együttélés) nevezzük, s ez egyedülálló az európai lepkefajok között. E lepke és gazdahangyája közötti kapcsolatot szociális parazitizmusnak nevezzük, hiszen a hangyák számára egyértelműen hátrányos e hernyók jelenléte a fészekben.

Történetünk főszereplőjének egész élete arról szól, hogy minél jobban beilleszkedjen (kémiai, viselkedési, hangadási szempontból egyaránt) a hangyafészek tagjai közé. Ezt olyan nagy sikerrel teszi, hogy nemcsak hogy nem pusztítják el a hangyák, hanem a hangyafészkek nagyon szigorú szociális hierarchiájában közvetlen a királynő alatt helyezkedik el. Pedig ez a rend nagyon is szigorú, s ha a fészket valami stressz, vagy katasztrófa éri a legértékesebb egyedeket mentik meg legelőbb a dolgozók. Az egyedek „értékét” pedig az határozza meg, hogy a fészek mekkora ráfordítást fektetett bele ebbe az egyedbe. Nyilván a csúcson a királynő áll, hiszen egyedül ő biztosíthatja a fészek túléléshez szükséges szaporulatot. Hierarchiában utána közvetlenül a hernyók, valamint a hangyabábok és a bábozódás előtt lévő idős hangyalárvák állnak, hiszen az ő felnevelésükön munkálkodtak a legtöbbet a dolgozók.

Ichneumon_eumerus

A darázs a hernyóba tojja tojásait

Mégis van egy olyan parazita darázsfaj (Ichneumon eumerus), amely egy képes a hangyaboglárka lárvák szinte tökéletes álcája ellenére is felismerni, hogy melyik hangyafészekben van hernyó. Abba és csakis abba a hangyafészekbe hatol be, egy minutányi időre, amíg az ott élő hernyók testébe tojja tojásait. Igencsak igyekeznie kell, mert a hangyák szinte azonnal érzékelik, megtámadják és nagyon hamar széttépik a behatolót.

Már jól látszanak a lepkebábban kifejlődött parazita darázs körvonalai.

Minden egyes hangyaboglárka fajnak megvan a saját gazdahangya faja, amelynek a fészkében a legnagyobb valószínűséggel nevelődnek ki a hernyók, ráadásul ez a gazdaspecificitás nagy földrajzi változatosságot is mutat. A szürkés hangyaboglárkának egészen más a gazdahangyája Spanyolországban, Belgiumban, Svédországban, míg Dániában és a Kárpát-medencében pedig éppenséggel populációnként változik, hogy a hernyók melyik hangyafaj fészkét parazitálják. A Kárpát-medencében a szürkés hangyaboglárkának két fő hangyagazdája (Myrmica schencki és M. sabuleti) van. Mint valamennyi kétbütykös hangya, fészkeiket ők is a talajban építik.

A hangyaboglárka imágók átlagosan 3–6 napig élnek, a rajzásuk június közepétől július elejéig tart. Mikor a bábokból kikelnek a lepkék akkor azonban már nincs meg az álcájukat adó lárvális bőrük. Ezért is van, hogy a lepkék kora hajnalban kelnek ki a fészekben lévő bábokból, mert a hűvös hajnalokon a hangyák még kevésbé aktívak. A lepkék gyorsan elhagyják a hangyafészket és hosszabb fűszálakra mászva feszítik ki a szárnyukat. A repülési időszak első felében a hímek vannak többen, akik igyekeznek minél több szűz nősténnyel párosodni. A nőstények eddigi tudásunk szerint csupán egyszer párzanak és rögtön utána nekilátnak a tojásrakásnak.

A szürkés hangyaboglárka élőhelyeit leginkább a bozótosodás, beerdősülés veszélyezteti.

Idén nyáron a Nagyszénáson felmérjük a lepke-, a tárnics- és a gazdahangyák-népességet és eloszlását, s ennek alapján tervezzük meg a bokrok és fák ritkítását ahhoz, hogy a ezen védett fajok számára optimális feltételeket megteremtsük. Az eredményekről majd honlapunkon is beszámolunk.

Éjjeli nagy pávaszem

Saturnia_pyriÉjjeli nagy pávaszem (Saturnia pyri) a pávaszemes szövők családjába tartozik. Fajaik között vannak a legnagyobb szárnyfelületű rovarok, némelyiküké egy A4-es lapnál is nagyobb.
Az imágók testét sűrű szőrzet fedi. A szárnyak színe barna, sötét, illetve szürkésbarna. A szárnyakon nagy, feltűnő pávaszem van, ami fekete, piros vagy rózsaszín, fehér és barna színű gyűrűkből, illetve foltokból áll. Általában erős ivari kétalakúság jellemzi, a hímek kisebbek, csápjuk négyszeresen fésűfogas (a nőstényeké sokkal egyszerűbb).

Közép-Európa legnagyobb rovarfaja, a nőstény szárny fesztávolsága 11–15 cm, a hímeke kb. 10 cm.

Védett faj, eszmei értéke: 50000 Ft.

A Földközi-tenger mentén, egészen Iránig elterjedt faj. Régebben az intenzív, vegyszeres mezőgazdasági művelési módszerek miatt egyedszáma erősen lecsökkent, napjainkban újra több helyütt kerül szem elé. Egyetlen nemzedéke májusban repül, leginkább a késő éjszakai és kora hajnali időszakban aktív. Az imágókat a mesterséges fény vonzza.

Vöröses petéit a nőstény a tápnövényre helyezi. Kifejlett hernyója eléri a 12 cm-t. Színe zöld, oldalain sárga hullámosvonal fut. Szelvényenként 6, élénk kék, jól fejlett szemölcse van, ezeken néhány szőrszál áll. A tavasz végétől elsősorban gyümölcsfákon, főképpen szilván, körtén, almán és dión él, s ezek törzsén és ágain szövi augusztusban barna, szürkésbarna, kemény gubóját. Ez rejti a bábot. Báb alakban telel át, s ez a nyugalmi állapot akár több éven át is tart.

Nagyezerjófű

Dictamnus_albus

A nagyezerjófű (Dictamnus albus) a rutafélék (Rutaceae) családjának egyetlen magyarországi képviselője. E családba mintegy 1600 faj tartozik, melyek egyetlen őshonos magyarországi képviselője a nagyezerjófű. A család legközismertebb képviselői a citrusfélék (pl. citrom, narancs, grapefruit, mandarin stb.).

A nagyezerjófű Közép- és Dél-Európában, valamint Kis-Ázsiában honos. Élőhelyei főként meszes, sekélytalajú, száraz, napos tölgyesek és bokorerdők szegélye. A Budai-hegységben és Pilisben egyáltalán nem ritka.
Fél-egy méter magas évelő, gyöktörzses, erőteljes szárú, de lágyszárú növény. Levelei páratlanul szárnyaltak, 5-11 bőrszerűen merev, finoman fűrészes szélű levélkéből állnak. Egyik népi nevük, a kőrislevelű-ezerjófű, eredete a kőrisfa összetett levelére emlékeztető mivoltára utal. A levelek áttetszően pontozottak, ezek az olajtartók, melyekben illóolajokat halmoz fel a növény. Májusban második felében és június elején virágzik. A szár végén lévő látványos fürtvirágzatának virágai a halványlilától fehérig terjedő, sötéten csíkozott, kb. 2 cm hosszú sziromlevelekből állnak. A 4 felső szirom felálló, a többi lecsüngő. Tíz hosszú porzója van. Termésük 5-hasábú tok. A virágzat és a termések erős citrusillatot árasztanak.
Védett, eszmei értéke 5000 Ft. Azonban nemcsak ezért kerülendő begyűjtésük, vagy akár érintésük is, hanem azért, mert a virágzatot és a termést, sűrű, ragadós, vöröses színű mirigyszőrök borítják. Ezek érintése (a fototoxikus reakciót kiváltó furokumarinok miatt) hetek alatt is nehezen gyógyuló hólyagos bőrkiütést okoz. Amúgy sem bölcs dolog rövidnadrágban kirándulni, de ez fokozatosan igaz a nagyezerjófű termőhelyére.
Furokinolin-alkaloidokat (diktamnin, szimmianin, fagarin), furokumarinokat (xantotoxin, auraptén), limonoideket, flavonoidokat, kellemes vanília és citrusillatú, ám gyúlékony illóolajokat tartalmaz.
A népi gyógyászatban egykor sebek kezelésére, belsőleg reuma, köszvény, szív és gyomorbántalmak ellen, menstruációs ciklus megindítására használta a levelet és a gyökeret. A homeopátiában erős menstruációt és fehérfolyást kezelnek vele.

A párizsi klímacsúcsról…

2016NATE_201603039_web. március 3-án Ürge-Vorsatz Diana a CEU professzora tartott előadást a párizs klímacsúcsról az Öregiskolában. Előadónk szakterülete az energiapolitika, energiahatékonyság, éghajlatváltozás mérséklése. Egyik vezető szerzője az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testület jelentéseinek. Ennek tagjaként 2007-ben megosztott Nobel-békedíjat kapott. Az ENSZ 21. klímacsúcsán résztvevő 195 ország képviselői 2015. december 12-én Párizsban elfogadták az első globális klímavédelmi megállapodást, kötelezve magukat az éghajlatváltozás megelőzésére a civilizáció védelmében. Ebben célként fogalmazták meg a 1,5 °C-os globális felmelegedési küszöbértéket, és a XXI. század közepére az üvegházhatású gázok kibocsátását olyan szintre kell csökkenteni, amennyit a bioszféra természetesen meg tud kötni. Most az a nagy feladat, hogy ehhez alkalmazkodjanak a regionális (EU, országos, helyi) szabályozások, hasonlóan ambiciózus célokkal. A beszámolót és az előadást itt nézhetik meg.

Zöldhulladék

Az örök(ZÖLD)hulladék

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem…

Sajnos ezt az érzést erősen lerontja ősszel és tavasszal, hogy különösen az erdőhöz, a falu széléhez közel lakók közül többen a nyesedéket, egyéb zöld hulladékot az erdő szélére viszik, vagy csak egyszerűen átdobják a kerítésen túlra. Nyáron inkább a fűnyesedéket szokták hasonló módon „hasznosítani”.

Milyen veszélyeket rejt az illegálisan elhelyezett zöldhulladék?

Nos sokak fejében él az a tévképzet, hogy ez a szokás – eltekintve az esztétikai megfontolásoktól – valóságos jótétemény az erdőnek, hiszen a zöldhulladék lebomlásával mintegy trágyázzuk azt. Az erdőnek azonban ez egyáltalán nem jó, hiszen az erdei életközösségek az ilyen extra bejuttatott tápanyag hatására nem természetes módon átalakulnak. Egyes fajok így versenyelőnyhöz jutnak, míg mások ennek következtében visszaszorulnak. Gondoljunk csak a Balaton példájára, ahol a bevitt szennyeződések – most egy pillanatra vonatkoztassunk el a mérgező anyagoktól – teljesen átalakították a természetes vízi életközösségeket (pl. algavirágzásokat okozva). Szárazföldi környezetben ugyanez zajlik csak lassabban. Szűkebb környezetünkben hozzájárulhat az invazív fajok, így például a bálványfa, a parlagfű, aranyvessző és a japán keserűfű terjedéséhez. A kertekből kikerülve, ezek az agresszív idegenhonos fajok az őshonos fajok rovására terjeszkednek, visszaszorításuk nagy erőfeszítést és komoly pénzeszközöket igényel.

Egy másik szempont, az éghető szerves anyagok hirtelen felhalmozódása. Ez a tüzek kialakulásának gyakoriságát és kiterjedését jelentősen megnövelheti. Most ugyan éppen esik az eső, de az örökzöldek (különösen a magas gyantatartalmú fenyő- és tujafélék) nyesedéke fokozottan tűzveszélyes, illegális lerakásuk száraz időszakban könnyen belterületi vagy erdőtüzek forrása lehet. S aki nem komposztált még életében az valószínűleg nem tudja, hogy még a nedves fűnyesedék is jelenthet fokozott tűzveszélyt, hiszen a lebomláskor keletkező jelentős mennyiségű hő akár öngyulladáshoz is vezethet, így válhat az „erdei komposztnak” vélt zöldhulladék-halom akár több hektár erdőt is veszélyeztető tűzfészekké.

Van egy másik szempont is, nevezetesen, hogy a frissen levágott fű, a lehullott, rohadó gyümölcs mágnesként vonzza a vaddisznókat, s hozzájárulhat a belterületen való állandó jelenlétéhez.

A zöldhulladék elhelyezése közterületen vagy az erdőterületeken tehát nem megengedett, illegális elhelyezése éppúgy szabálytalan és így a törvény bünteti (volt is rá példa Remeteszőlősön a közelmúltban), mint a kommunális, vagy bármely más hulladék lerakása.

Szeretnénk ugyanakkor felhívni a figyelmet arra, hogy a kerti és a háztartási szerves hulladékot többféle módon is lehet hasznosítani. A legcélszerűbb módja ennek a házi komposztálás. Ezzel a módszerrel a „hulladékot” értékes nyersanyaggá alakíthatjuk át. Akinek nincs tapasztalata ebben, információkat akár a NATE honlapján (www.nate.hu) is találhat, de közvetlen megkeresés esetén a NATE is szívesen nyújt segítséget ebben. A másik, valójában kevésbé zöld megoldás, ha a meghirdetett zöldhulladék-gyűjtéskor kihelyezik és a szolgáltató minimális ellenszolgáltatás fejében elszállítja azt.

A szemlélet és a gyakorlat megváltozásának reményében, legyen Ön is az önkormányzat és a NATE partnere, valamennyiünk érdekében!

(megjelent a 2015. szeptemberi Tájolóban)

A világ népességének alakulása

Érdemes 5 percet rászánni a Population Connection 2015-ös videójára. Ez a látványos kis animáció bemutatja, hogyan növekedett a világ népessége a történelem során. Figyelem, nemcsak növekedés, hanem egyes időszakokban csökkenés is volt. Vajon a klímaváltozás fog-e hasonló változásokat okozni?

Leánykökörcsin

Leánykökörcsin

Március–áprilisban nyíló virágai kékesibolya színűek, élénksárga porzókkal. A felálló kehelyszerű virágot alul sallangos murvalevelek veszik körbe, s hat, 4–5 cm hosszú kékeslila csészelevél díszíti. A bársonyos szőrökkel borított szára csak a virágzás vége felé nyúlik meg, ekkor jelenik meg rajta a 3 örvösen álló, gallérozó fellevél. Egymagvú aszmagterméseik vannak. Bibeszálaik szőrösek, éretten tollasbokrétát alkotnak. Ezzel a röpítőkészülékkel a koranyári szelek messze hordják az érett magvacskákat. Mikor nedvesség éri csavarodott szárukat, kiegyenesedik, és a magot a földbe fúrja. A kifejlett növény 10–40 cm-re nő meg. Gyökere vastag, karószerű és elég mélyre nyúlik, átültetésével ezért se próbálkozzunk, mert szinte biztos pusztulása várható. Természetvédelmi célú szaporítása előnevelt magvakból történik.
A kökörcsin-fajok Eurázsia mérsékeltövi sztyeppzónájában élnek. A leánykökörcsin Közép- és Kelet-Európa sztyepprétjein, szikla- és pusztafüves lejtőin, erdőspusztáin, főként meszes talajokon fordul elő. Melegkedvelő.
Mérgező. Népi gyógyászat a belőle készült teával asztmatikus görcsöket csillapították, fejfájás enyhítésére itták. Vesebetegségek, köszvény, csúz gyógyítására ritkán még ma is használják.

Leánykökörcsin

Leánykökörcsin

Kikeleti hóvirág

Galanthus_nivalis

A kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis) az amarilliszfélék családjába tartozó évelő egyszikű. Nemzetségének tudományos nevét a görök „gala” (tej) és az „anthos” (virág) összetételével alkotta Linné.

Előfordulási területe a Pireneusoktól a Kaukázusig terjed. Élőhelyei az elegyes-, szurdok- és ligeterdők. A nyirkos erdők, ligetek, cserjések tápanyagban, humuszban gazdag talajait szereti. Mivel természetes élőhelyein rohamosan fogyatkozik a telhetetlen gyűjtés következtében, így 2005 szeptembere óta védett, eszmei értéke 10000 Ft. Ugyanakkor kedvelt kerti növény, melyet más kontinensekre is betelepítettek.

A kikeleti hóvirág hazánkban egyik a legkorábban virágzó növényfajoknak. Február-márciusban nyitja bókoló virágait. A virág külső lepellevelei hosszabbak, mint a belsők. A két tőállású, szálas, kékeszöld levele 10-20 cm magas, 0,5-1 centiméter széles. Az elvirágzás után néhány héttel leveleik elszáradnak. Kicsiny, fehér magvaikon zsírban és fehérjékben gazdag farkincaszerű (elaioszóma) képződmény van. Ezért gyűjtik és viszik a hangyák (myrmecochoria = hangyák által terjesztett) a fészkükbe a magvakat. Miután az elioszómát megették, akkor a fészek szemetesébe viszik, ahol az ottani tápanyagban dús környezetben csíráznak ki a magvak.

Alkaloidjai közé tartozik a galantamin, a likorin, hemantamin és nartazin. A hagymájából nyert galantamint izomernyedtség ellen használják, továbbá az Alzheimer-kór kezelése során is tapasztalták kedvező hatását.

A hóvirág hagymája tartalmaz lektint vagy más néven agglutinint (GNA = Galanthus nivalis agglutinin) is. A lektin a rovarok bélcsatornájában lévő receptorokhoz (kötőhelyek) kapcsolódva olyan hatásokat vált ki, amelybe azok elpusztulnak. A lektint kódoló örökítő anyag részt (gén) ezért ültették be a burgonyába, létrehozva az egyik első generációs transzgénikus (genetikailag módosított szervezet, GMO) haszonnövényt. Ez a vegyület emlősökben nem okoz változást, gondolták korábban. Azonban Pusztai Árpád – az akkor még Skóciában élő magyar biokémikus, a Skót Királyi Akadémia tagja – vizsgálatai kedvezőtlen immunológiai és szövettani változásokat mutattak ki a GMO-val etetett patkányokban. 1998-ban augusztusában robbant a bomba, amikor a BBC nagy nézettségű „World in Action” műsorában erre felhívta a figyelmet. Bejelentése „If I had the choice I would certainly not eat it… I find it’s very unfair to use our fellow citizens as guinea pigs” [Ha rajtam múlna nem enném meg… Nagyon tisztességtelen, hogy polgártársainkat kísérleti nyulaknak használják.]. A Pusztai-ügy lavinát indított el, s ráírányította a közvélemény figyelmét arra, hogy további alapos, kritikus vizsgálatok nélkül nem szabadna genetikailag módosított élelmiszereket a piacra dobni. De ez már egy másik történet…