nate-banner-4.png

Március 1-én sor került az első bírósági tárgyalásra a Nagykovácsi Kastélypark Komplexum fejlesztésére vonatkozó közigazgatási eljárásban a Pest Megyei Kormányhivatal által kiadott határozat ellen benyújtott keresetek alapján.

Felperesként a NATE és a Nagykovácsi Önkormányzat, alperesként a Kormányhivatal és alperesi beavatkozóként a Cserkészszövetség képviselői voltak jelen. A NATE jogi képviselőjeként dr. Kiss Csaba (az EMLA jogásza) a tagok közül pedig Bárdos Zsuzsanna, dr. Gazda Zsuzsanna és Vojczek Judit voltak jelen a bírósági tárgyaláson.

A tárgyaláson az iratismertetésre került sor, illetve természetvédelmi és környezetvédelmi szakértő kirendelésének szükségességét próbálták a felek megvitatni. Szükség van-e rá, ha igen, hány és milyen szakértőre, stb. Az Önkormányzat elsődlegesen azt mondja, hogy a Kormányhivatal egyrészt anyagi, másrészt eljárási szabályokat sértett, ezért az előzetes vizsgálati dokumentáció (EVD) nem megalapozott, a határozatot meg kell semmisíteni és új eljárást lefolytatni. Illetve a felperesi álláspontok szerint maga az EVD (előzetes vizsgálati dokumentáció), amit a cserkészek beadtak, már önmagában nem felel meg a jogi előírásoknak, ezért a bíróság ezt jogkérdésként is el tudja dönteni, így ebben az esetben nincs szükség szakértőre. A NATE is hivatkozott anyagi jogi és eljárási szabálysértésre, de azt is hangsúlyoztuk, hogy mindenképpen kellett volna hatásvizsgálat, ezért a határozat megsemmisítése mellett a bíróság azt is mondja ki, hogy az új eljárásban mindenképpen kell hatásvizsgálat. Ehhez viszont szakértő is kell.

Tekintettel arra, hogy az Önkormányzat az általa készíttetett szakértői véleményt a megelőző pénteken (azaz 2 munkanappal a tárgyalás előtt) küldte be a bíróságra, így a bíróság további időt adott a Kormányhivatal részére, hogy írásban tegye meg arra vonatkozó észrevételeit.

A következő tárgyalási nap: 2022. június 7.

Nincs hozzászólás

Új hozzászólás

Válasz erre: Some User