2021. november 8-án lezajlott a III. Kastély kerekasztal. A cserkészek előzetes kérésének megfelelően erre az alkalomra összegyűjtöttünk néhány olyan javaslatot, amit el tudnánk képzelni a kastélyparkban, a cserkészeknek bevételt biztosítana, és nem károsítaná a védett környezetet sem.
Véleményünk szerint, ha a Kastély tulajdonosa és fenntartója valóban olyan létesítményt akar létrehozni, amelyik illeszkedik a helyi viszonyok közé, akkor azt nem csak néhány civil szervezet ötletére kell építenie. Ilyen hosszú távon fenntartható intézményt csak úgy lehet kialakítani, ha az része vagy akár mozgatója a falu (előváros) stratégiai tervének és ez egybeesik az itt élők és más érdekeltek szándékaival. Egy ilyen közösen kialakított terv jól szolgálná az MCsSz (Magyar Cserkész Szövetség) céljait is. Ennek a közös tervezési folyamatnak azonban nyitottnak kell lennie, nem lehet olyan fix pontokat megadni, mint szálloda, rendezvényturizmus. Elölről, tiszta lappal kell kezdeni és időt, energiát (pénzt, tervezői kapacitást) kell rá fordítani. Mindez természetesen feltételezi az önkormányzat együttműködését is.
Az alábbiakban felsorolt hasznosítási lehetőségeket a NATE és az ÖsszeKOvácsoló Egyesület tagjai, valamint helyi lakosok javasolták.
Cél: a meglevő helyek kihasználása, a helyi lakosság, a kirándulók és a cserkészgyerekek érdekében. Olyanok, amik nem növelik meg a kastélyon belül sem és a falu számára sem a környezeti terhelést. Minden olyan programban, ami a klímaváltozáshoz, a természet- és környezetvédelemhez, a cserkészek alapelveihez kapcsolódik, ami nem jelent a falura plusz terhelést, szívesen csatlakozunk, sőt, még szakmai tudásunkat is felajánljuk. Továbbá segítünk a kommunikációban, saját csatornáinkon keresztül. De azt ne várják tőlünk, hogy a beépítést propagáljuk!
- Renoválni, vagy helyettesíteni, de nem szélesíteni és magasítani a mostani szállót, amit nem rendezvényekre, hanem a cserkészek időszakos szállására lehetne használni.
- A kastélyt továbbképzésekre kiadni, a résztevők elszállásolását ugyanebben a renovált, korszerűsített épületben megoldani.
- Ugyanott lehetne koncert esteket rendezni. A kastély alsó részét lehetne egy gyönyörűen, korabeli bútorokkal berendezett cukrászdának használni.
- Az újonnan épült hosszúkás épületsort lehetne időszakos kiállításokra használni, egy másikban lehetne kézműves iskola, pl. lehetne fazekaskorongokat elhelyezni.
- Zöld programok a parkban.
- Az üvegház felújítása, hasznosítása pl. bérteleltetéssel, palántaneveléssel, vagy ha ezekre nincs kapacitás, akkor bérbeadása (esetleg olyan konstrukcióban, hogy a bérlő újítja fel, aminek összegét lelakhatja – ez esetben nem jelent költséget, bár azonnali bevételt sem).
- Iskolakertet is ki lehetne alakítani.
- Az arborétum tájazonos fajokkal való helyreállítása, látogató turizmus fejlesztése körülötte, ideális esetben összekötve a valódi bakancsos turizmussal
- Klímaváltozás tudományos kiállítás modellezéssel és interaktív játékokkal (Csodák Palotája mintájára)
- Képzőművészet: helyi és más művészek kiállításai
- Iparművészet, dizájn: kiállítások, vásárok, üzlet
- Klasszikus zene: kamarakoncertek
- Panzió + szolgálati lakások helyén 3*-os szállások, rugalmas közösségi terekkel
- Mozi, filmklub
- Futóversenyek, más sportrendezvények, öko-erdei tornapálya, ismeretterjesztő táblákkal.
A kulturális rendezvényeken, kiállításokon kívül lehetne olyan programokat szervezni, amik révén az emberek közelebb kerülhetnek a természethez. Ilyen például a mostanában divatba jött erdőfürdő, és a nálunk még kevésbé ismert Joseph Cornell Sharing Nature foglalkozásai, játékai, képzések szervezése pedagógusoknak a módszer elsajátítására. Ő többek között kidolgozott egy "flow learning" folyamatot is, amiről esetleg szintén lehetne képzéseket tartani.
Talán lehetne helyet találni egy bemutató biogazdaság számára is – ezekre is növekszik az igény, itt előnyt jelentene a Budapesthez közeliség. Lehetne akár többnapos biokertész tanfolyamokat is tartani.
Lehetne táborokat – bentlakásos és napközis – szervezni, pl. jógatáborok, életmódtáborok, elvonulások, művészeti táborok, stb.
A meglévő panzió kastélyhoz méltó felújítása, butik-hotel kialakítása, minimális parkolóval, meghagyva a parkot. A hotelben lehetnének olyan funkciók, amikkel a település is jól jár, a helyben lakók is használnánk, ezzel is bevételt generálva. Pl. belső spa-részleg, étterem, kávézó. Kicsiben, élhető, barátságos módon. Kisebb ökológiai lábnyommal; békében lenni a faluval, és a közelben élő emberekkel. A falu szempontjából, de a cserkészeknek is mindenkeppen hasznosabb egy különleges, kisméretű hotel,(a meglévő panzió épület felújításával) amelyik nem versenyez a belvárosi nagyokkal, vagy a budai ilyen-olyan panziókkal, ellenben egy, a kastélyhoz méretében és stílusában is illő, a környezetbe belesimuló épület minden extrával. Minőség a mennyiséggel szemben. Egy hozzáértő építészcsapat csodát tudna kihozni a meglévő épületből. Egy ilyen különleges komplexum - kastélyépület, hozzátartozó hotel egy fantasztikus, hatalmas (eddig többé-kevésbé háborítatlan) parkban, emelné a település rangját, színvonalát is. A butikhotelben tematikus szobákat is ki lehetne alakítani.
Olyan étterem, ami működne egy bizonyos állandó kapacitással, de lenne mobil fala és igény szerint lehetne bővíteni, és helyi (vagy akár nem helyi) igényeket kielégíteni 30-60 fős céges ebédet, egy érettségi bankettet, akármit. Szintén nincs a faluban kerthelyiség.
Lehetne pl. egy mosdós pihenőpark ülő, vagy akár fekvőbútorokkal, telepíthetnének mellé vendéglátó funkciót. Semmi extra, egy konténer nagyságút, mint ami sok helyen van, pl. a Normafán. Ha le lehet telepedni, van pad, szék, WC, mosdó, akkor betérnek az emberek és fogyasztanak is, tavasztól-őszig. Lehetnének állandó és időszakos bútorok, árnyékosabb részen, naposabb részen stb.
A település is szerepet vállalhatna a park fenntartásában, például azzal, hogy ide hoz rendezvényeket, ide fizet bérleti díjat.
Ha lenne itt étterem, a konyha szolgáltatásait a település igénybe vehetné pl. a szociális, óvodai, iskolai étkeztetés céljára.
Ha a cserkészek tudnak olyan szolgáltatást nyújtani (vagy e stratégia alapján képessé válik ilyesmire), amit most másnak fizet ki a falu, az is átszerződhető. Például a közterületek növényeinek, fáinak gondozása, rendben tartása.
A Kisiskola rendszeres bevételt jelent, bővülése várható, ami a bevételek növekedésével jár.
A fentebb vázolt együttműködések a pénzügyeken kívül biztosíthatnák a település és a Cserkészek folyamatos együtt gondolkodását, a terület szervesebb integrációját Nagykovácsiba.
Ez példaértékű lehet hazai és akár nemzetközi viszonylatban is.