A Nagykovácsi Természet-és Környezetvédő Egyesületet néhány lelkes helyi lakos alapította, olyanok, akik aktívan is tenni akarnak valamit a körülöttük lévő szép természeti környezet megóvásáért.
Az alapítás óta eltelt időben kiderült, hogy bár kis lépésekkel, de lehetséges eredményesen tevékenykedni a környezetünkért, civil módon, hatalom nélkül is. Az Egyesület a kezdetektől kereste a kapcsolatot a hivatalokkal és hatóságokkal is, mindenkor a segítés szándékával. Több területen is sikerült eredményesen együttműködni az Önkormányzattal, a Duna–Ipoly Nemzeti Parkkal, a Pilisi Parkerdővel, Levegő munkacsoporttal… stb. Kirándulások, előadások közös szervezésével jobban megismertük egymást és közelebb hoztuk Nagykovácsi lakóit ezekhez a szervezetekhez.
Szervezett kirándulásainkkal arra törekszünk, hogy jobban megismerjük, megismertessük a falu különlegesen szép környezetét.
Közvetlen terveink között szerepel, hogy a biciklizést lehetővé tegyük Nagykovácsiban és Budapestre, és a szelektív hulladékgyűjtést kiterjesszük. Ezáltal Nagykovácsi lakosságát környezettudatosabbá tegyük.