A patakok helyreállításáról szóló vitákban gyakran elhangzik: a természetközeli megoldások szépek, de beépített környezetben nincs rájuk hely. Utcák, házak, közművek határolják a vizet, ezért sokan úgy vélik, csak a „szürke” mérnöki megoldások – beton, gabionfal – jöhetnek szóba. A valóság azonban árnyaltabb. A modern vízgazdálkodásban terjedő természetalapú megoldások (NbS) éppen az ilyen szűk helyeken keresnek élhető kompromisszumot.

Bár egy települési pataknál a teljes ártér vagy a nagy ívű meanderek (kanyarok) visszaállítása a beépítettség miatt gyakran lehetetlen, ez nem jelenti azt, hogy csak betoncsatornában gondolkodhatunk. Ahol a környezet szűk kereteket szab, ott olyan műszaki megoldásokat kell alkalmazni, amelyek stabilak, de jobban illeszkednek a természetes folyamatokhoz.

A Kolozsvár utca mint állatorvosi ló

A Kolozsvár utcán végighaladva – akár a Google Maps segítségével – láthatjuk az egészséges és a beteg állapotokat is. A Kitelepítési emlékműtől lefelé talán itt a legszebb a meder falun belül. Kár, hogy padok és asztalok helyett egyre több autó táborozik a fűzfák alatt. A parti füzes szépen alakul, de a növekvő gépjárműszám és a tervezett új önkormányzati épület nem javít a helyzeten. Harminc éve még szippantós kocsik álltak itt, ma személyautók tömege tömöríti a talajt.

A Száva utca felé közeledve megjelenik a Reno-matrac (lapos, dróthálós kőkosár). Itt még indokolatlanul, hiszen lenne tér a víznek. Az Erdő utcai hídnál már van szerepe, de látni kell a hátrányait: merev felület, nem kedvez az élőhelyeknek, a drótokba pedig állatok akadhatnak be, sőt, a patakban játszó gyermekekre is veszélyes lehet.

Szürke matrac helyett zöld megoldás

A Reno-matrac helyett bizonyos szakaszokon kedvezőbb a mélymatrac (süllyesztett matrac). Ennek lényege, hogy a partvédő szerkezet a felszínen nem látható: a kőréteget a rézsű mélyebb rétegeibe építik, majd termőfölddel takarják és befüvesítik.

• Előnye: A part stabil marad, de zöldnek látjuk.
• Ökológia: A növényzet gyökerei átjárják, életteret ad a rovaroknak, hüllőknek.
• Klíma: A párologtatás hűti a mikroklímát, és a szerkezet követi a talaj mozgását, nem reped meg, mint a beton.

Parkoló az ártérben

A Kolozsvár utca valaha legszebb, ligetes szakasza mára elkeserítő: a parkoló autók egyre nagyobb részt hasítanak ki a zöldből. Sokan nem készültek fel a sokadik családi autóra, és a patakparton vagy a fák tövében állnak meg. Ez tömöríti a talajt, rontja a vízbefogadást, és a keréknyomokból az olaj közvetlenül a vízbe mosódik.

A közelmúltbeli gabionozás és mederkotrás után a növényirtás ellenére a japán keserűfű gyorsan visszanőtt a kövek közé. A legproblémásabb szakasz a Diófa utca környéke, ahol 2024 tavaszán a parti füves sáv bitumenes zúzott kő fedőréteget kapott. Ez a „pufferzóna” felszámolása.

A bitumen kőolajszármazék, amelyből rákkeltő és mutagén PAH-vegyületek oldódnak ki. Mivel nincs szűrő (füves sáv), ezek a mérgek közvetlenül az élővízbe kerülnek. A forgalom hatására a bitumen folyamatosan töredezik, az apró, fekete szemcsék pedig évtizedekre tönkreteszik a meder alján élő rákok és lárvák életterét. A sötét felület nyáron felhevül, és a forró csapadékvíz szűretlenül zúdul a patakba.

Mérgező „házi” megoldások

Sajátos példa a mederfalba épített autógumi. Ez egy mérgező koktél: nehézfémek, lágyítók és olajok szivárognak ki belőle, miközben mikro- és makroműanyag forrásként szennyezi az aljzatot. Idővel műszakilag is instabillá válik, kimosódva pedig eltorlaszolhatja a vizet. A veszélyes hulladék nem építőanyag! Helyette rőzsefonat vagy mélymatrac kellene, ami engedi az életet mozogni. Kérdezzük meg magunktól: „Szeretnénk olyan patakban fürödni, amibe rákkeltő gumivegyületek oldódnak?”

Utcavég

A kis híd után, a kastélypark mellett végre fellélegezhetünk: itt a patak többszintű növényzetben – kőris, juhar, tölgy, nyár, nyír, tiszafa – igen gazdag. A kérdés tehát nem az, hogy van-e helye a természetnek a házak mellett, hanem az, hogy milyen megoldásokat választunk. A beton és az aszfalt gyors válasz, de hosszú távon több kárt okoz. Néhány méter zöld sáv és egy átgondolt mederburkolat a különbség a vízelvezető csatorna és az élő, települési érték között. No meg az ember, aki választhat: hagyja élni a természetet, vagy vele együtt magát is kinyírja.