Ha megkérdeznénk Nagykovácsi polgártársainkat arról, hogy milyen nevezetes, őshonos vagy ritka fajok élnek szűkebb környezetünkben, tapasztalataim alapján sajnos nem lesz hosszú a lista. Egy fajt azonban szerencsére szinte mindenki megemlít, a dolomitlent. Pontosabban szinte mindenki pilisi lent mond, bár a szakmában elfogadott magyar neve a dolomitlen (Linum dolomiticum). Borbás Vince, a 19. század egyik legnevesebb botanikusa írta le 1897-ben ezt a bennszülött, azaz kizárólag Magyarországon, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Szénás-hegycsoportjában élő törpecserjét. Fokozottan védett, eszmei értéke 250000 Ft.
Sarjtelepes növény, azaz tagjait vékony, földalatti hajtások kötik össze. A tőből elágazó szár kb. 10 cm-es tagjai kis párnákat vagy foltokat alkotnak. A leveleken, illetve a hajtásokon lévő viaszos bevonat miatt szürkészöld színű. A májusban virágzó hajtásokon 2–6 élénksárga virág van, melyen az erezet narancssárga. Öt szirma tölcsért formál. Tízrekeszű, felnyíló toktermésük júniusban érik be. Csak első pillantásra téveszthető össze a sárga lennel (Linum flavum), hiszen ez utóbbinak kétszer nagyobb levelei vannak (20–35 mm), 2–3-szor magasabb szárú, továbbá lágyszárú növény.
Élőhelye (http://publication.nhmus.hu/studbot/cikkreszletes.php?idhoz=3248, http://publication.nhmus.hu/studbot/cikkreszletes.php?idhoz=3216) nyugati, északnyugati kitettségű karsztbokorerdő gyepszintjének zárt, illetve felnyíló dolomit sziklagyepe, a lejtők alsóbb részein pedig sziklafüves lejtőssztyepp. Bennszülött faj, melynek legközelebbi rokona a Linum elegans Görögországban és Dalmáciában honos. Rokonaitól való elválás (földrajzi elkülönülés) idejét még nem tisztázták, egyesek interglaciális (a jégkorszak eljegesedési fázisai közötti felmelegedési időszakból származó), míg mások preglaciális (jégkorszak előtti) reliktumnak (más szóval maradványfaj) tartják.
A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) az adathiányos kategóriába sorolta, azonban az elmúlt évtized vizsgálatai alapján már elég sokat tudunk erről a fajról. A 2000-es években indult kutatómunka, melyet Dobolyi Konstantin irányított nemcsak az állománynagyság felmérését, majd nyomon követését (divatos szóval élve monitorozását) végezte el, hanem alapos genetikai vizsgálatokat is folytattak. Ennek célja annak tisztázása volt, hogy ezen egyetlen populáció genetikai változatossága mennyire szűkült be, mennyire beltenyésztett, s vajon ez veszélyezteti-e a faj fennmaradását.
Dolomitlen (Fotó: Erdei Zsolt, Terra Alapítvány)
„Csonka-Magyarország talán legértékesebb növénykincsének megmentésére” az első intézkedéseket már 1934-ben meghozták, s a termőhelyét a század első harmadában megindított feketefenyő fásításból kivették. A feketefenyő telepítésének újabb, a 1960-as évekbeli beindulása is jelentős károkat okozott a dolomitlen állományaiban az Iváni-hegyen. Egyetlen állományát (közhiedelemmel szemben sosem élt a Nagy-szénáson) a telepített, tájidegen feketefenyő (Pinus nigra) árnyékolása és nehezen bomló, savanyító hatású tűlevelei veszélyezteti. Nem mellékesen a tűlevelek és a lehulló gallyak magas gyantatartalmuk miatt jelentősen fokozzák a tűzveszélyt is. A vaddisznók is igen jelentős kárt tudnak okozni túrásukkal. A harmadik, szintén nem elhanyagolható veszélyt a lovasok, motorosok, természetjárók és fotósok okozzák taposásukkal. Ez utóbbi kettő leginkább a virágzási időszakban jellemző. A természetvédelmi beavatkozásoknak – mint a feketefenyő állományok fokozatos ritkítása, eltávolítása, a vadállomány kiszorítása a fokozottan védett részekről, a motoros és lovas turizmus kizárása innen – köszönhetően a dolomitlen állománya az elmúlt 10 évben stabil, kb. 24 ezer egyedből áll.
Helyzetének stabilitásához az ismeretterjesztés is hozzájárul. A Magyar Természetjáró Szövetség múlt századi körpecsétjét még havasi gyopár ihlette, melyet később a havasszépe (Rhododendron) váltott fel. Kevesen tudják azonban, hogy az MTSZ logóján 2014 óta a dolomitlen szerepel (színeit a nemzeti trikolórra cserélve), leváltva a magashegységek szimbólumait, a hazánkra inkább jellemző dombok, egyik értékes bennszülött faját használva védjegyként.
